Gyakorlatilag semmit nem tettem hozzá az oldalhoz az elmúlt két évben.
Sok dolog közrejátszott, de leginkább az „unom a kódolást” volt a legfőbb ok. (Az más kérdés, hogy a tartalomhoz nem kell kódolás csak gépelés, de ahhoz sem volt kedvem.)
Ha minden igaz, az idén frissítek, leginkább a hozzáállásomon.
Boldog új évet kívánok minden kedves látogatónak!
Akik webes fejlesztéssel, honlapok készítésével foglalkoznak, szükségük van a fejlesztés ideje alatt egy működő webszerverre. Ez lehet egy bérelt tárhelyen, lehet egy saját szervergép (valahol), de ezt a funkciót a saját gépünk is el tudja látni. Ennek az a feltétele, hogy telepítsük a rendszerünkre a webes környezetben használt programokat.
Békés, boldog karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves látogatónak!
Több mint egy évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy átírom az egész „motort”, ami a honlap működéséért felel. Voltak időszakok, amikor szépen haladtam, máskor meg hetekig, hónapokig rá se tettem a kezemet.
Azért, ha lassan is, de elkészült. A látogatók nem sokat vehetnek észre az egészből, HTML5-re tértem át, elvileg a CSS3-kompatibilitás is teljes. Amit kívülről lehet látni, az a barátságos url használata, meg néhány apróbb változtatás a kinézetben.
Ami viszont nekem „látszik”, az egy teljes adminisztrációs (webes) felület, így már nem az adatbázisban kell turkáljak, nem kell minden mondatot „megformázzak”, meg egy rakás apróbb művelet automatizálva van.
Békés, boldog karácsonyi ünnepet kívánok minden kedves látogatónak!
Megjelent a következő kiadása az Ubuntunak, a Xenial Xerus. Ez a kiadás egy LTS, ami azt jelenti, hogy hosszú távon támogatott kiadás (öt évig, vagyis 2021 áprilisáig).
Kellemes húsvéti ünnepet kívánok minden kedves látogatónak!
Akiknek nem ünnep, azoknak pedig egy kellemes hétvégét.
Boldog új évet kívánok minden kedves látogatónak!
2015-ben az égvilágon semmit nem csináltam ezen a honlapon. Igaz, hogy a háttérben futó kódot fejlesztgetem, de az itt nem látszik.